Üdvözlök minden kedves idetévedőt az Entangled nevezetű blogomon. Meg is hoztam a prológust, ami remélem elnyeri a tetszésetek. Ismerhettek már a másik blogomról, amit ide kattintva tekinthettek meg.
A részek heti rendszerességgel fognak érkezni. Na, nem is szaporítanám tovább a szót,
Jó olvasást! xx
Ui.: pipáljatok :)
Ui.: pipáljatok :)
~Lily
~
Sírva lapoztam végig az egész naplómat, újra és újra. Azt hittem ez egy kicsit enyhít a bánatomon, de tévedtem. Mióta a szüleim bentlakásos iskolába küldtek, azóta vagyok ilyen állapotban. Fél éve.
/Visszaemlékezés/
- Sydney, csomagold össze a szükséges dolgaidat, utána gyere le. - kiáltott fel Apu az emeletre. Nem érettem miért mondja, de megtettem amit kért. Kivettem egy nagyobb táskát a szekrényemből, és beledobáltam amit találtam.
Egy nagy táskányi holmival léptem ki az ajtón, és dúdolgatva leballagtam a lépcsőn. Lent a szüleim komor pillantásával találtam szembe magam, ami megijesztett.
- Kincsem, ez nem lesz könnyű, de egy időre bentlakásos iskolába kell költöznöd. - közölte Anyu szomorúan. Tessék?! Mii??
- Ez most hosszú, hogy miért. Majd elmondjuk, gyere. - fogta meg a kezem Anyu, és Apu után kimentünk az autóhoz. Tény, hogy Anyuval sokkal jobb a kapcsolatom. Apa előreült, mi hátra. Halkan szipogtam, és folytak a könnyeim. Fél óra múlva megállt az autó egy hatalmas épület előtt, ami leginkább egy várra emlékeztetett. Bementünk a ,,várba", ami belül rettenetesen komor volt. A falak fehér, illetve szürke színekben pompáztak, egy hosszú lépcsősor vezetett felfelé, aminek a végét nem láttam. Egyből rám tört ez a ,,menjünk haza, nem akarok itt lenni érzés." Könyörgően Apura pillantottam, de Ő csak a fagyos kék szemeivel ridegen nézett vissza rám. Miközben a szüleim az igazgatóval beszéltek, azon agyaltam, miként szökhetnék meg innen. Apu elment aláírni valami papírt, addig Anyu elment körbenézni. Itt az idő. Mikor már mindketten látókörön kívül kerültek, elkezdtem futni a kijárat felé. Kiszaladtam az utcára, mire a portás csak morgott egyet, amit nem értettem, de nem is érdekelt. Csak az lebegett a szemem előtt, hogy minél messzebbre kerülök ettől a helytől, annál jobb. Nagyon elfáradtam a sok futástól, ezért le kellett ülnöm egy padra. A nap erősen tűzött, ezért átültem egy árnyékosabb helyre. Kihúztam a cigarettáim közül egy szálat, és miután meggyújtottam, jólesően szívtam be a füstöt, majd fújtam ki, általában ez nálam oldja a feszültséget. Tíz perc múlva az autónk parkolt le előttem, amitől annyira megijedtem, hogy megmozdulni sem bírtam. Apám pattant ki a kocsiból, és megindult felém. Próbáltam elfutni, de utolért, és a csuklómnál fogva húzott vissza az autóhoz.
- Mit keresel te itt?! - üvöltött, Anyu pedig hiába próbálta csitítani, nem használt, még egy pofont is kaptam. Elképedve néztem rá, mert még sosem ütött meg. A húgomat bezzeg sosem ütné meg. Ő a kis kedvence.
Visszaértünk a ,,várhoz", és az Apám konkrétan kilökött az ajtón, ezzel az üzenettel.:
- Sydney Adelaide Haggerty. - szólított teljes nevemen. Két ausztrál városról lettem elnevezve... - Anyád nem szállhat ki hozzád, mert nem fogok rátok várni fél órát, míg búcsúzkodtok, úgyhogy viszlát. Jó tanulást, ne hozz rám szégyent. - hajtott el.
Ez állítólag egy neves bentlakásos iskola, ezért itt gondolom nem lehet cigizni, ezért még mielőtt bementem volna, elmentem a boltba venni pár dobozzal.
A vár előtt állva elszállt az összes önbizalmam, de muszáj volt bemennem, nem állhatok kint az utcán. Haza nem mehettem, így remegő kezekkel megfogtam a kilincset és bementem.
- Jó napot, hová-hová? - jött ki a fülkéjéből, és elég feltűnően végigmért.
- A szüleim most írattak be ide. - hablatyoltam valami ilyesmit.
- Értem. Megmutatom a szobádat, de várj, hogy' is hívnak?
- Sydney Adelaide Haggerty. - mutatkoztam be, mire egy hatalmasat nevetett, majd visszament a fülkéjbe, és kihozott egy csomó papírt.
- A szülei Clara Haggerty és John Haggerty? - tette fel a kérdést, mire csak bólintottam egyet. Kivett a zsebéből egy kulcsot, és a kezemnél fogva húzott maga után a lépcsőn. - Hány éves is vagy? - vigyorodott el féloldalasan.
- 14. - feleltem összehúzott szemöldökkel. A 72-es szoba elé értünk, a portás pedig háromszor megforgatta a kulcsot a zárban, mire az ajtó egy hangos reccsenéssel kinyílt. A szoba falai fehérre voltak festve, két oldalon két ágy hevert, mindkettő felett egy lámpa, plusz mellettük egy éjjeliszekrény, a helyiség másik végében szintén két szekrény, a falon pedig egy kép, az ablakban egy virág. Összességében nem nézett ki rosszul a szoba, de nem igazán az én stílusom. A szobatársam (akit nem ismerek), állítólag még órán van, pedig nyár van. A cuccai szét voltak dobálva, az ágyán temérdek pizzás doboz hevert. Ezek szerint fiú lesz a szobatársam. Remek...
Nyílt az ajtó, és egy lila hajú mélykék szemű lány lépett be, és kíváncsian méregetett.
- Szia, Harryt keresem, nem láttad? - kérdezte.
- Szia. Nem, én most jöttem ide. - ejtettem ki a számon, mire szó nélkül kiment. Ismét nyílt az ajtó, és egy másik lány lépett be rajta. Hosszú vörös haja loknikban omlott a vállára, szikrázó zöld szemeivel csúnyán nézett rám. Sápadt bőre volt, és fekete sminkje.
- Nem tudom hol van Harry. - jelentettem ki.
- Ki nem szarja le, hol van Harry?! Te pedig ki vagy? - szegezte nekem a kérdését flegmán. Az univerzum mintás táskáját ledobta az ágyra, és utána eldobálta a szintén univerzum mintás Converse cipőit, utána magára húzta a mily meglepő, de univerzum mintás takaróját. Na, ez a csaj nagyon szereti ezt a mintát.
- Te egyébként mit keresel a szobámban? - érdeklődött.
- Ide fogok járni, ezek szerint szobatársak leszünk. - közöltem, mire elhúzta a száját.
Nem reagáltam semmit, csak elővettem a naplómat, Ő meg a telefonját. Hirtelen letette a készüléket a kezéből, és leült az ágyamra. - Arana vagyok, téged, hogy hívnak? - érdeklődött kedvesebben. - Sydney Adelaide Haggerty. - nyújtottam felé a kezem.
- Látom szereted az univerzum mintát. - mosolyogtam.
- Ja. - vágta rá, és felállt. - Mentem üvegezni, jössz te is? Legalább megismered a többieket. - invitált.
Bólintottam egyet, jelezve, hogy jövök én is. Bezártuk az ajtót, és elindultunk a hosszú folyosón. Felmentünk a hatalmas lépcsőn, és pár kilóméter múlva megálltunk egy ajtónál. 103-as szoba.
Arana bekopogott, és 5 hangot hallottunk bentről egyszerre, hogy jöhetünk. A szobatársnőm lenyomta a kilincset, és 3 fiú és 1 lány tekintettel találtam szembe magam. Illedelmesen köszöntem nekik, és ők a mellettem álló lányt kérdezgették, hogy ki vagyok. Elmesélt mindent amit tudott (rólam), és a társaság is bemutatkozott. Elég vadócok, de jófejnek tűnnek.
- Sydneynek vagy Adelaidenak szólítsunk? - kérdezte az a lila(!) hajú lány aki azt kérdezte, hol van az a bizonyos Harry.
- Sydneynek. A szüleim vicces kedvükben voltak... - nevettem kínosan.
Elkezdtük játszani Arana kedvenc játékát, az üvegezést. A lila hajú lányon, Ashlynen és Louison volt a sor.
- Ashlyn, csókolj meg. - jelentette ki Louis, mire a lány megpofozta. - Barátom van.
- Nem baj.
Ők ezen elveszekedtek egy darabig, úgyhogy Aranára és rám került a sor. Én kérdeztem tőle.
- Arana, miért beszélsz akcentussal?
- Mert Írországban születtem, ír származású vagyok és a szüleim is írek. - nevetett.
- Sydney ennyire szereted Ausztráliát? - nevetett Arana, mire megráztam a fejem.
Zayn és Niall kérdeztek egymástól, Ashlyn pedig elővett egy Jack Daniel's-t, amit természetesen meg is ittunk közösen.
***
Későre járt már, ezért a szobatársnőmmel visszamentünk a szobánkba. Nem voltunk már túl józanok, de azért annyira még igen, hogy megbeszéljük a holnapi nap menetét. Itt nyáron is van tanítás, mindössze összesen az egész évben egy hónap szünet van. Egy hét múlva van ez az egy hónapos szünet. Megbeszéltük Aranaval, hogy elmegyünk vásárolni.
Mint kiderült egy idős velem, és Őt is nemrég küldték ide. Ugyanolyan lázadó mint én. Bulizik, cigizik...stb.
Elég jóba lettünk mostanra, pedig a nap elején még szinte gyűlöltük egymást. Természetesen ezt mind leírtam a naplómba, majd a kis füzetkét visszatettem a táskámba, és nem sokkal később álomba is szenderültem.
*Visszaemlékezés vége*
Egy nagy táskányi holmival léptem ki az ajtón, és dúdolgatva leballagtam a lépcsőn. Lent a szüleim komor pillantásával találtam szembe magam, ami megijesztett.
- Kincsem, ez nem lesz könnyű, de egy időre bentlakásos iskolába kell költöznöd. - közölte Anyu szomorúan. Tessék?! Mii??
- Ez most hosszú, hogy miért. Majd elmondjuk, gyere. - fogta meg a kezem Anyu, és Apu után kimentünk az autóhoz. Tény, hogy Anyuval sokkal jobb a kapcsolatom. Apa előreült, mi hátra. Halkan szipogtam, és folytak a könnyeim. Fél óra múlva megállt az autó egy hatalmas épület előtt, ami leginkább egy várra emlékeztetett. Bementünk a ,,várba", ami belül rettenetesen komor volt. A falak fehér, illetve szürke színekben pompáztak, egy hosszú lépcsősor vezetett felfelé, aminek a végét nem láttam. Egyből rám tört ez a ,,menjünk haza, nem akarok itt lenni érzés." Könyörgően Apura pillantottam, de Ő csak a fagyos kék szemeivel ridegen nézett vissza rám. Miközben a szüleim az igazgatóval beszéltek, azon agyaltam, miként szökhetnék meg innen. Apu elment aláírni valami papírt, addig Anyu elment körbenézni. Itt az idő. Mikor már mindketten látókörön kívül kerültek, elkezdtem futni a kijárat felé. Kiszaladtam az utcára, mire a portás csak morgott egyet, amit nem értettem, de nem is érdekelt. Csak az lebegett a szemem előtt, hogy minél messzebbre kerülök ettől a helytől, annál jobb. Nagyon elfáradtam a sok futástól, ezért le kellett ülnöm egy padra. A nap erősen tűzött, ezért átültem egy árnyékosabb helyre. Kihúztam a cigarettáim közül egy szálat, és miután meggyújtottam, jólesően szívtam be a füstöt, majd fújtam ki, általában ez nálam oldja a feszültséget. Tíz perc múlva az autónk parkolt le előttem, amitől annyira megijedtem, hogy megmozdulni sem bírtam. Apám pattant ki a kocsiból, és megindult felém. Próbáltam elfutni, de utolért, és a csuklómnál fogva húzott vissza az autóhoz.
- Mit keresel te itt?! - üvöltött, Anyu pedig hiába próbálta csitítani, nem használt, még egy pofont is kaptam. Elképedve néztem rá, mert még sosem ütött meg. A húgomat bezzeg sosem ütné meg. Ő a kis kedvence.
Visszaértünk a ,,várhoz", és az Apám konkrétan kilökött az ajtón, ezzel az üzenettel.:
- Sydney Adelaide Haggerty. - szólított teljes nevemen. Két ausztrál városról lettem elnevezve... - Anyád nem szállhat ki hozzád, mert nem fogok rátok várni fél órát, míg búcsúzkodtok, úgyhogy viszlát. Jó tanulást, ne hozz rám szégyent. - hajtott el.
Ez állítólag egy neves bentlakásos iskola, ezért itt gondolom nem lehet cigizni, ezért még mielőtt bementem volna, elmentem a boltba venni pár dobozzal.
A vár előtt állva elszállt az összes önbizalmam, de muszáj volt bemennem, nem állhatok kint az utcán. Haza nem mehettem, így remegő kezekkel megfogtam a kilincset és bementem.
- Jó napot, hová-hová? - jött ki a fülkéjéből, és elég feltűnően végigmért.
- A szüleim most írattak be ide. - hablatyoltam valami ilyesmit.
- Értem. Megmutatom a szobádat, de várj, hogy' is hívnak?
- Sydney Adelaide Haggerty. - mutatkoztam be, mire egy hatalmasat nevetett, majd visszament a fülkéjbe, és kihozott egy csomó papírt.
- A szülei Clara Haggerty és John Haggerty? - tette fel a kérdést, mire csak bólintottam egyet. Kivett a zsebéből egy kulcsot, és a kezemnél fogva húzott maga után a lépcsőn. - Hány éves is vagy? - vigyorodott el féloldalasan.
- 14. - feleltem összehúzott szemöldökkel. A 72-es szoba elé értünk, a portás pedig háromszor megforgatta a kulcsot a zárban, mire az ajtó egy hangos reccsenéssel kinyílt. A szoba falai fehérre voltak festve, két oldalon két ágy hevert, mindkettő felett egy lámpa, plusz mellettük egy éjjeliszekrény, a helyiség másik végében szintén két szekrény, a falon pedig egy kép, az ablakban egy virág. Összességében nem nézett ki rosszul a szoba, de nem igazán az én stílusom. A szobatársam (akit nem ismerek), állítólag még órán van, pedig nyár van. A cuccai szét voltak dobálva, az ágyán temérdek pizzás doboz hevert. Ezek szerint fiú lesz a szobatársam. Remek...
Nyílt az ajtó, és egy lila hajú mélykék szemű lány lépett be, és kíváncsian méregetett.
- Szia, Harryt keresem, nem láttad? - kérdezte.
- Szia. Nem, én most jöttem ide. - ejtettem ki a számon, mire szó nélkül kiment. Ismét nyílt az ajtó, és egy másik lány lépett be rajta. Hosszú vörös haja loknikban omlott a vállára, szikrázó zöld szemeivel csúnyán nézett rám. Sápadt bőre volt, és fekete sminkje.
- Nem tudom hol van Harry. - jelentettem ki.
- Ki nem szarja le, hol van Harry?! Te pedig ki vagy? - szegezte nekem a kérdését flegmán. Az univerzum mintás táskáját ledobta az ágyra, és utána eldobálta a szintén univerzum mintás Converse cipőit, utána magára húzta a mily meglepő, de univerzum mintás takaróját. Na, ez a csaj nagyon szereti ezt a mintát.
- Te egyébként mit keresel a szobámban? - érdeklődött.
- Ide fogok járni, ezek szerint szobatársak leszünk. - közöltem, mire elhúzta a száját.
Nem reagáltam semmit, csak elővettem a naplómat, Ő meg a telefonját. Hirtelen letette a készüléket a kezéből, és leült az ágyamra. - Arana vagyok, téged, hogy hívnak? - érdeklődött kedvesebben. - Sydney Adelaide Haggerty. - nyújtottam felé a kezem.
- Látom szereted az univerzum mintát. - mosolyogtam.
- Ja. - vágta rá, és felállt. - Mentem üvegezni, jössz te is? Legalább megismered a többieket. - invitált.
Bólintottam egyet, jelezve, hogy jövök én is. Bezártuk az ajtót, és elindultunk a hosszú folyosón. Felmentünk a hatalmas lépcsőn, és pár kilóméter múlva megálltunk egy ajtónál. 103-as szoba.
Arana bekopogott, és 5 hangot hallottunk bentről egyszerre, hogy jöhetünk. A szobatársnőm lenyomta a kilincset, és 3 fiú és 1 lány tekintettel találtam szembe magam. Illedelmesen köszöntem nekik, és ők a mellettem álló lányt kérdezgették, hogy ki vagyok. Elmesélt mindent amit tudott (rólam), és a társaság is bemutatkozott. Elég vadócok, de jófejnek tűnnek.
- Sydneynek vagy Adelaidenak szólítsunk? - kérdezte az a lila(!) hajú lány aki azt kérdezte, hol van az a bizonyos Harry.
- Sydneynek. A szüleim vicces kedvükben voltak... - nevettem kínosan.
Elkezdtük játszani Arana kedvenc játékát, az üvegezést. A lila hajú lányon, Ashlynen és Louison volt a sor.
- Ashlyn, csókolj meg. - jelentette ki Louis, mire a lány megpofozta. - Barátom van.
- Nem baj.
Ők ezen elveszekedtek egy darabig, úgyhogy Aranára és rám került a sor. Én kérdeztem tőle.
- Arana, miért beszélsz akcentussal?
- Mert Írországban születtem, ír származású vagyok és a szüleim is írek. - nevetett.
- Sydney ennyire szereted Ausztráliát? - nevetett Arana, mire megráztam a fejem.
Zayn és Niall kérdeztek egymástól, Ashlyn pedig elővett egy Jack Daniel's-t, amit természetesen meg is ittunk közösen.
***
Későre járt már, ezért a szobatársnőmmel visszamentünk a szobánkba. Nem voltunk már túl józanok, de azért annyira még igen, hogy megbeszéljük a holnapi nap menetét. Itt nyáron is van tanítás, mindössze összesen az egész évben egy hónap szünet van. Egy hét múlva van ez az egy hónapos szünet. Megbeszéltük Aranaval, hogy elmegyünk vásárolni.
Mint kiderült egy idős velem, és Őt is nemrég küldték ide. Ugyanolyan lázadó mint én. Bulizik, cigizik...stb.
Elég jóba lettünk mostanra, pedig a nap elején még szinte gyűlöltük egymást. Természetesen ezt mind leírtam a naplómba, majd a kis füzetkét visszatettem a táskámba, és nem sokkal később álomba is szenderültem.
*Visszaemlékezés vége*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése